munkáink - Családi ház Göd

Családi ház
Helyszín: Göd
Státusz: Megvalósult
Dátum: 2010. október
Energiafelhasználás: 70,864 kWh/m²év  (A+)

A nappali igény szerint nem határolódik el a konyhától, a dolgozó sarokkal és az étkezővel együtt egy teret képeznek. A nappalihoz egy télikert csatlakozik a déli oldalon (kifejezett épületenergetikai megfontolásból, ebből adódik mérete is), az étkezőből pedig a terasz nyílik.

A szülői háló, a gyerekszobák és a fürdőszoba külön „szárnyban” szeparálódik el a közösségi helyiségektől. A háló és a fürdő tájolása kifejezetten megrendelői szándék szerint történt.
 
Az épület körül futó előtető hullámzását a funkción (terasz, autóbeálló) túlmenően az árnyékolás szükségessége alakította. Kiugrását szerkesztéssel határoztuk meg úgy, hogy nyáron megakadályozza, télen engedje, hogy az épületbe besüssön a Nap.
 
Igyekszünk a tervezett épület energiaigényét minimálisra csökkenteni, ezt jó tájolással, megfelelő hőtároló tömeg, és optimális hőszigetelés kialakításával, jó minőségű nyílászárók beépítésével érjük el. Így az aljzatban 20, a homlokzaton 20 a padlásfödémen 35 cm-es hőszigetelő anyag vastagságot terveztünk be. Fontos szempont volt az épület nyári hűtésének természetes megoldása, amit a már említett előtető optimális kialakításával érünk el. Az épület energiaellátását energiatakarékos, jó hatásfokkal működő biomassza kazánnal, valamint megújuló energiát hasznosító, HMV-t előállító napkollektoros rendszerrel, illetve zöldáramot termelő napelemes rendszerrel biztosítjuk.
A csapadékvíz gyűjtésével az épület körüli zöld területek vízigényének jelentős százalékát fedezni tudjuk. A szürkevíz hasznosításával tovább csökkenthető az ivóvízfogyasztás.


Beépítési, tervezési mutatók

A telek elhelyezkedése:    Göd
A telek övezeti jele:    Lke-4
Beépítési mód:    oldalhatár
A telek területe:    720 m²
Szintterületi mutató:    0,36 < 0,6
Épület bruttó alapterülete:    179,19 m²
Tervezett beépítettség:    24,88 % < 30 %
Építménymagasság:    3,50 m<  4,18 m < 4,60 m
Zöldfelület:    500 m²  (71,43%) > 360  m² (50%)
Épület rendeltetése:    családi ház
Épület összesített energetikai értéke:   70,864 kWh/m² év  (A+)

vissza
publikációk könyvajánló Öko-Építőanyag Webáruház
© Kazinczy Gyöngyvér. Minden Jog fenntartva.